Mi másról is írhatnék az első bejegyzésben, mint a kedvencemről, a pizzáról. Ez a legjobb alap recept, változatosan fel lehet használni, ma éppen csavart szezámos süti és ebédre pizza is készül belőle. A tésztát egyébként a Konyha Ördögétől nyúltuk és alakítottuk át IR baráttá. Gyors, finom és még sosem csalódtunk benne 🙂
A hozzávalók 2 kerek pizzához:
500g liszt: most tk tönköly és durum lisztből készült (70-30%)
7g szárított élesztő
1tk só
langyos víz,kb. 2dl ill. amennyit a tészta felvesz 🙂
kevés olaj
Elkészítés: egy nagy tálba teszem a liszteket, az élesztőt, a sót. Összekeverem kicsit, majd elkezdem hozzáadni a vizet. Gyúrom a hozzávalókat, míg össze nem állnak, közben még adok hozzá a kötőanyagból, azaz a vízből. Ha szépen egybeállt kiveszem a tálból, kikenem a tálat olajjal, majd visszateszem bele a tésztát. Lefedem egy konyharuhával és meleg helyen kb. fél órát pihentetem. Ennyi idő alatt szépen megkel. Elfelezem, majd kinyújtom (a félbevágáshoz én grammos mérleget is szoktam használni, mert szemmérték alapján nagyon nem menne egyformára és akkor már csúszna az egy darabra jutó szénhidrát mennyiség). Én általában kicsit túl vékonyra nyújtom, ez kb 2mm-t jelent, de igyekszem ezen változtatni 🙂
Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, kicsit megszurkálom villával a tésztát, majd rápakolom a feltéteket. Leggyakrabban házi paradicsomszószos alapot használunk, erről később írok majd.
Légkeveréses sütőt előmelegítem 200 fokra és kb 15-20 perc alatt kész is. Egy pizza tészta CH tartalma a fenti lisztekből 172g.
Jó étvágyat : )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: